Profilokat nézegetni egyrészt jó móka, másrészt tanulságos időtöltés. A legtöbb profilon látszik, hogy a létrehozója beletett apait-anyait, hogy felhívja magára a figyelmet, próbál humoros, romantikus avagy éppen tárgyszerű lenni, attól függően, hogy az illető milyennek szeretné látni magát – ők a tárgyilagosak vagy humorosak, illetve milyennek szeretné, ha látná őt a másik nem – ők azok, akik romantikus versekkel, idézetekkel próbálnak hódítani, bár ebbe a kategóriába a humor is belefér. Ám akad néhány profil-típus, amelyeket nem és nem értek, bár nem kizárt, hogy én vagyok „fordítva bekötve”:

"Kedvenc" profil-szövegeim:
- „Ismerkedjünk! X vagyok, 5n éves, lakhelyem Budapest. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!” Oké, ez rendben van abban az esetben, ha az illető most regisztrált. Ámde zömmel olyan profilokon találkozom ezzel a szövegel, akik már több mint fél éve sertepertélnek a társkeresőkön. És azóta nem volt se idejük, se késztetésük, hogy valamit kitaláljanak. Namármost, ha az illető nem Brad Pitt vagy George Clooney esetleg Christopher Lambert hasonmása, akkor ugyan miért akarnék írni neki? Miért akarnék olyasvalakivel ismerkedni, aki arra se veszi a fáradságot, hogy saját magáról írjon valamit, hogy vonzóvá, kvázi „eladhatóvá” tegye magát?

- „A személyes találkozásban hiszek” – Na, ettől tényleg kiráz a hideg. Igen, én is a személyes találkozásban hiszek, ám előtte szeretek kicsit levelezni, hogy megismerjem az illetőt és legyen kedvem vele találkozni. Eme bemutatkozás olvastán az a nyomasztó gondolatom támad, hogy az illető vagy lusta levelezni, vagy nem tudja magát kifejezni, esetleg annyira vonzónak gondolja magát, hogy a hölgy rögtön az első randin a karjaiba omlik. Arról nem beszélve, hogy a levelezés során egy-kettőre kiderül, van-e közös témánk, egy húron pendülünk-e. A csetelés már inkább megy "élesben", ám szerintem az elemi udvariassági szabályok - hogy megkérdezem, az illetőnek van-e most ideje csetelni, hogy nem nézek közben filmet/meccset, nem csetelek egyszerre több emberrel, nem tűnök el szó nélkül két mondat között, hanem elköszönök - itt ugyanúgy betartandók, mint egy "igazi" beszélgetés során. 
Én egyszer réges-régen voltam ilyen levelezés nélküli „gyorsrandin”, mert igen-igen bejött nekem a pasas, aztán ott feszengtem titokban az órát nézve, hogy mikor lehet már sértődés nélkül távozni, annyira nem volt közös témánk.

A kép forrása (tudom, a fordítás nem pontos)