akiről úgy gondoltam/reméltem, hogy általa véget ér a társkeresésem, hívjuk őt Csongornak.

A ***** társkeresőn talált meg, amikor dohányoztam, ő pedig nemdohányzót keresett. Rám írt, hogy milyen kár azért a cigiért.

Kicsit később kezdetét vette a nemdohányzó időszakom, hát ezt az opciót is átállítottam, ekkor újra megkeresett. Váltottunk pár levelet, ám amikor kiderült, hogy én csak 3 hetente vagyok otthon 3 hétig, úgy döntött, hogy ez neki nem megfelelő opció, hát sok sikert kívánva elköszöntünk.

Nem sokkal ezután lejárt a prémium előfizetésem, meg egyébként is tele volt a hócipőm Adorjánnal, hát töröltem magam. Azt terveztem, hogy később majd újra regisztrálok, új profillal, új képekkel.

A törlésem utáni napon kedvesen újra rám írt, hogy talán megtaláltam az igazit, és ezzel kezdetét vette egy nagyon intenzív, nagyon korrekt és részemről kialakuló érzelmektől sem mentes levelezés. Mivel akkor már kint voltam, a találkozás szóba se jöhetett, de én tulajdonképpen szeretek hosszabban levelezni egy randi előtt, nagyon sok minden kiderül egy ilyen levelezésből. És igen, ahogy a leveleink egyre bizalmasabbá, egyre szenvedélyesebbé váltak, ahogy egyre több képet láttunk egymásról – igen, olyanokat is -, úgy kezdődött el bennem valami érzelmi kötődés, amiről úgy éreztem, hogy kölcsönös.

Mivel egy idő után felmerül bennünk, hogy jó lenne beszélgetni, átváltottunk szkájpra. Órákiat töltöttünk szkájp-csevegéssel.

Megbeszéltük a randit január 19-re – én lemondtam egy műtétet és egy színházas programot a gyerekeimmel -, és mivel január 19. számomra kultikus dátum még az előző életemből, úgy gondoltam, hogy ez A tökéletes időpont egy kezdődő perspektivikus kapcsolathoz.

És a többiről nem írok. Vége lett, a részéről gyáva és őszintétlen, számomra pedig elég megalázó módon.. Most - két hónap múltán - még nyalogatom a sebeimet és megpróbálom levonni a tanulságokat. 

A kép forrása

Persze nem ez az igazi neve, viszont nagyon tetszik a hangzása…

Szeptember 3-án regisztráltam a ****** társkeresőbe, 4-én már ott figyeltem a kedvencei között. Mivel se neki, se nekem nem volt előfizetésem, fogalmam se volt róla, ki ő, de nagyonnagyon tetszett. Az a kicsit huncut-szomorkás mosoly, az az ártatlan bocitekintet, hát, mit mondjak, nyilván előhívta belőlem a babusgatni akaró anyai ösztönöket. És persze engem nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy hagyjam magam tudatlannak lenni, hát addig próbálkoztam, míg megtaláltam a „kiskaput” a rendszeren, így egy hét múlva már ő is a kedvenceim között volt, amiben az a költői túlzás, hogy ő volt az egyetlen kedvencem. Ezzel szépen telt is, múlt is az idő, minden nap megnéztük egymást, már kívülről fújtam a profilján a bemutatkozás alatt szereplő, igen-igen romantikusnak szánt, ám összességében meglehetősen dilettáns, hogy azt ne mondjam, giccses versikét, aminek a forrását a számos találat ellenére se lelte meg a gugli, nyilván valami műkedvelő „költő” szerzeménye, hatvanhatszor meggyőződtem róla, hogy igen, én 100 %-ban megfelelek az ő elvárásainak – na, nem mintha nehéz lett volna, mert nagyjából annyi volt, hogy a meghódítani kívánt nő legyen kisebb, mint ő, azaz 170 centi alatt, legyen fiatalabb, mint ő, azaz 63 év alatt és 10 km-en belül lakjon, hurrá! Ez rólam szól!

Nem tudom, meddig bazsalyogtunk volna egymásra, ha a társkereső meg nem elégelte volna, hogy szinte semmit nem csinálok az ő csilivili oldalán – nem mintha előfizetés nélkül a nézegetésen kívül bármit lehetne csinálni, válaszolni is csak a szuperprémium-tagok leveleire lehet -, és nagy hirtelen felajánlott 2 havi előfizetést egy havi áráért. Ez aztán a soha vissza nem térő alkalom, havi 1000 Ft azért, hogy megtaláljam az Igazit, szinte semmi, a hülyének is megéri, így történt, hogy beinvesztáltam 2000 forintot a kéthavi előfizetésbe és legott írtam is egy rövidke levelet neki, amelyben gondosan feltüntettem az e-mail címemet.

A kép forrása