akiről úgy gondoltam/reméltem, hogy általa véget ér a társkeresésem, hívjuk őt Csongornak.

A ***** társkeresőn talált meg, amikor dohányoztam, ő pedig nemdohányzót keresett. Rám írt, hogy milyen kár azért a cigiért.

Kicsit később kezdetét vette a nemdohányzó időszakom, hát ezt az opciót is átállítottam, ekkor újra megkeresett. Váltottunk pár levelet, ám amikor kiderült, hogy én csak 3 hetente vagyok otthon 3 hétig, úgy döntött, hogy ez neki nem megfelelő opció, hát sok sikert kívánva elköszöntünk.

Nem sokkal ezután lejárt a prémium előfizetésem, meg egyébként is tele volt a hócipőm Adorjánnal, hát töröltem magam. Azt terveztem, hogy később majd újra regisztrálok, új profillal, új képekkel.

A törlésem utáni napon kedvesen újra rám írt, hogy talán megtaláltam az igazit, és ezzel kezdetét vette egy nagyon intenzív, nagyon korrekt és részemről kialakuló érzelmektől sem mentes levelezés. Mivel akkor már kint voltam, a találkozás szóba se jöhetett, de én tulajdonképpen szeretek hosszabban levelezni egy randi előtt, nagyon sok minden kiderül egy ilyen levelezésből. És igen, ahogy a leveleink egyre bizalmasabbá, egyre szenvedélyesebbé váltak, ahogy egyre több képet láttunk egymásról – igen, olyanokat is -, úgy kezdődött el bennem valami érzelmi kötődés, amiről úgy éreztem, hogy kölcsönös.

Mivel egy idő után felmerül bennünk, hogy jó lenne beszélgetni, átváltottunk szkájpra. Órákiat töltöttünk szkájp-csevegéssel.

Megbeszéltük a randit január 19-re – én lemondtam egy műtétet és egy színházas programot a gyerekeimmel -, és mivel január 19. számomra kultikus dátum még az előző életemből, úgy gondoltam, hogy ez A tökéletes időpont egy kezdődő perspektivikus kapcsolathoz.

És a többiről nem írok. Vége lett, a részéről gyáva és őszintétlen, számomra pedig elég megalázó módon.. Most - két hónap múltán - még nyalogatom a sebeimet és megpróbálom levonni a tanulságokat. 

A kép forrása

Egyelőre pár levélváltás az érdekesebbekből. Sajnos, nem mindig voltam elég szemfüles, és nem tudtam időben lementeni a beszélgetéseket, aztán vagy le lettem tiltva, vagy az illetők törölték magukat, most meg már én nem vagyok.

Az első. Ő gyakorlatilag mindenhol megtalált ugyanezzel a "csajozós" dumával, nagyjából 5 perccel azután, hogy regisztráltam. A férfiakra jellemző téves testképpel a 180kevés centijéhez társuló 105 kilóját "sportosnak" titulálja. Mindenhol válaszoltam, eleinte udvariasan, ám a fekete tanga mint fixa idea egy idő után kihozott a sodromból. Vagy nem tudom, talán vannak emberek, akikkel annyira nem tudok egy hullámhosszon lenni, akik minden megnyilvánulásukkal irritálnak, hát ő is ilyen. Kapcsolatunk azzal végződött, hogy mindenhol letiltott, miután közöltem vele, hogy próbálja ki ő a fekete tangát. 

Hasonló tematikájú levelet számosat kaptam, attól tartok, hogy már soha nem fogom megtudni, mi motiválja ezeket a fiúcskákat. 

Merész indítás: 

Süketek párbeszéde: 

Ő a nagggyonjóképű, nagggyonintelligens és naggyonigényes társkereső, mindenhol ott van, minden társkeresőn más névvel és más adatokkal, főleg a korát illetően, ami 54 és 59 év között váltakozik, de pár centi eltérés a magasságban is van. Ám a képek ugyanazok. 

Mindazonáltal úgy gondolom, hogy összességében teljesen normális pasikkal találkoztam. A többségük udvarias volt és kedves, nem találkoztam perverzitással, nem kaptam meztelen-fütyis képeket, nem zaklatott senki, miután elküldtem, szóval tulajdonképpen jó móka volt. 

Hogy hogyan lesz tovább? :-)

Nos, Adorjánnal vége lett, mielőtt elkezdődött volna. Persze, én voltam a hülye, már megint. Az úgy kezdődött, hogy hosszas levelezés után megbeszéltük, hogy szombaton találkozunk. Aztán egyszer csak írja, hogy 6-ra nem tud odaérni, intézzem nyugodtan a dolgomat, majd telefonál. Na, Ti úgy nagyjából mikorra lőnétek be a randi időpontját?

Én úgy gondoltam, hogy legkésőbb azért 7-ig odaér. Úgy is intéztem a dolgaimat, hogy fél hét után kicsivel megérkeztem a randi helyszínéül szolgáló plázába, mondván, hogy maximum fél órát simán elténfergek. Ténfergek, ténfergek, a telefon meg csak nem szólal meg. Fél nyolckor már kicsit fogytán volt a legendás türelmem, hát rácsörögtem. Lenyomta. Nem hívott vissza. No, felültem a következő buszra, és hazajöttem. Pont az utcánkban jártam, amikor Adorján hív, kéri az elnézést nagyon, meg hogy hogyan tudná jóvá tenni, és mikor találkozunk. 

Sajnálom, mert elég sok időt, energiát és persze némi érzelmet is invesztáltam Adorjánba, teljesen hiábavalóan.

Persze a fatalista énem azt mondja, hogy jobb ez így, ha nem jössz össze a dolog, akkor annak oka van, meglehet egy még nagyobb sérüléstől óvott meg a „jósorsom” azzal, hogy nem lett semmi Adorjánból. És ez valószínűleg így is van.

Hát, keresgélek tovább.

A kép forrása

"...legott írtam is egy rövidke levelet neki, amelyben gondosan feltüntettem az e-mail címemet."

És vártam. És vártam. 

Két nap múlva újra írtam neki egy diszkréten tapogatózó levelet, hogy ha már a kedvencei között vagyok, meg a címemet is tudja, ugyanvajon mi lehet a probléma, hogy nem ír. Kiderült, hogy nem vette észre az előző levelemet. (Ez a figyelmetlenség az egyik legjellemzőbb tulajdonsága, semmit nem képes megjegyezni, talán mert művész a lelkem, vagy nem érdeklem eléggé, vagy... vagy...)

No, hipp-hipp hurrá, hogy legalább a másodikat észrevette, el is kezdődött a szokásos bevezető levelezgetés, munka, gyerekek, kutyák-macskák satöbbi. Két nap levelezés után felvetődött a találkozás gondolata, amit azonnal tett is követett, összefutottunk egy mindkettőnkhöz közel lévő plázában, másfél órát beszélgettünk, aztán ki-ki haza. Mivel ő autóval ment, hamarabb hazaért, úgyhogy engem otthon már egy levél várt tőle, miszerint: „Na írd meg bátran, hogy nem én vagyok az álmod.” Ezt azért furcsállottam, mert a randin megbeszéltük, hogy mielőtt visszajövök dolgozni, találkozunk még. No, tisztáztuk a tisztázandókat, és ezzel kezdetét vette az őrület: Adorján nem kertelt tovább, közölte, hogy szeretkezni akar velem. Ezt a témát a végtelenségig tudta cizellálni, hát, igen, mit tagadjam, beugrottam egy masszív szexcsetelésbe – mert közben levelezésről átváltottunk csetelésre.

Közben sürgetett az idő, mert nekem hamarosan vissza kellett jönnöm dolgozni a Budapesttől 900 km-re lévő „munkahelyemre”, hát még egyszer összefutottunk. Eme randi kedvéért felvettem a nagymamámtól örököl parókát, csak hogy lássam a reakciót, és igen, tetszett neki a barna hajam. (Ezért is festettem be később.) Másfél órás andalgásunk alatt – ezúttal egy parkban találkoztunk – még csak a kezemet se fogta meg, ezt kicsit furcsálltam az előzmények ismeretében, de hát én nem fogok erőszakoskodni senkivel…

Hát, most itt tartunk. Közben eltelt 9(!) hét, ledolgoztam az itteni penzumomat, hazamentem 3 hétre, minden nap leveleztünk, cseteltünk, szóba került a találkozás és a szex-csetelésen megbeszéltek gyakorlatba ültetése, ám az alatt a három hét alatt találkozni se sikerült. Közben újra kijöttem, leveleztünk, elméletben a találkozást is megbeszéltük, ismét hazajöttem, levelezgetünk, hát kíváncsi vagyok…

Adorjánnal tulajdonképpen egy gond van: azon kívül, hogy nem mackó és nem visel arcszőrzetet: SEMMIBEN nem felel meg az elképzeléseimnek. És mégis, valami olyan hihetetlen vonzódást érzek iránta, amit se megmagyarázni, se megérteni nem tudok.

Közben meg küldöm el az intelligens, okos, szellemes, pasikat... Mert kicsit mackó, kicsit bajuszos, kicsit messze lakik, kicsit szeret pecázni...

A kép forrása

Persze nem ez az igazi neve, viszont nagyon tetszik a hangzása…

Szeptember 3-án regisztráltam a ****** társkeresőbe, 4-én már ott figyeltem a kedvencei között. Mivel se neki, se nekem nem volt előfizetésem, fogalmam se volt róla, ki ő, de nagyonnagyon tetszett. Az a kicsit huncut-szomorkás mosoly, az az ártatlan bocitekintet, hát, mit mondjak, nyilván előhívta belőlem a babusgatni akaró anyai ösztönöket. És persze engem nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy hagyjam magam tudatlannak lenni, hát addig próbálkoztam, míg megtaláltam a „kiskaput” a rendszeren, így egy hét múlva már ő is a kedvenceim között volt, amiben az a költői túlzás, hogy ő volt az egyetlen kedvencem. Ezzel szépen telt is, múlt is az idő, minden nap megnéztük egymást, már kívülről fújtam a profilján a bemutatkozás alatt szereplő, igen-igen romantikusnak szánt, ám összességében meglehetősen dilettáns, hogy azt ne mondjam, giccses versikét, aminek a forrását a számos találat ellenére se lelte meg a gugli, nyilván valami műkedvelő „költő” szerzeménye, hatvanhatszor meggyőződtem róla, hogy igen, én 100 %-ban megfelelek az ő elvárásainak – na, nem mintha nehéz lett volna, mert nagyjából annyi volt, hogy a meghódítani kívánt nő legyen kisebb, mint ő, azaz 170 centi alatt, legyen fiatalabb, mint ő, azaz 63 év alatt és 10 km-en belül lakjon, hurrá! Ez rólam szól!

Nem tudom, meddig bazsalyogtunk volna egymásra, ha a társkereső meg nem elégelte volna, hogy szinte semmit nem csinálok az ő csilivili oldalán – nem mintha előfizetés nélkül a nézegetésen kívül bármit lehetne csinálni, válaszolni is csak a szuperprémium-tagok leveleire lehet -, és nagy hirtelen felajánlott 2 havi előfizetést egy havi áráért. Ez aztán a soha vissza nem térő alkalom, havi 1000 Ft azért, hogy megtaláljam az Igazit, szinte semmi, a hülyének is megéri, így történt, hogy beinvesztáltam 2000 forintot a kéthavi előfizetésbe és legott írtam is egy rövidke levelet neki, amelyben gondosan feltüntettem az e-mail címemet.

A kép forrása

De bele ám!

Nem tartom magam csúnyának, de 56 év azért rajta hagyja az ember(lányán) a nyomait. Nem szégyellem a ráncaimat, megdolgoztam értük. A hajamat kifejezetten szeretem, szerintem nagyon szép ősz hajam van. Nem vagyok bombázó, 20 évesen se voltam az, viszont nincs túlsúlyom, bár túlságosan sportos se vagyok. Szóval valahol a nagy átlag felső harmadába pozícionálom magam. Kipróbáltam mindenféle bemutatkozó szöveget, a romantikustól a tényszerűn át a viccesig, de igazából nem sok érdeklődés mutatkozott irányomba, „ambiciózus” fiatal pasik, talán minden mindegy alapon, idősödő, 70 körüli urak, de azok, akik igazán érdekeltek volna, valahogy nem találtak meg. Akik megtaláltak, azok meg pont nem az eseteim. Nem tudom, miért van az, hogy én a mackókat vonzom be (extrém esetekben a szakállas-bajuszos mackókat)? De mit csináljak, ha én meg a szép lóarcú, ropi-típúsú férfiakra bukom, az olyan Károly-herceg-félékre, bár ő pont a NEM szép lóarcú kategória.  

Nos, minden esetre volt valaki, aki mindezek ellenére beindította a fantáziámat – róla majd később írok.  Nem jött össze a dolog, ám a kedvéért befestettem a hajam. És ha már így alakult, ki is sminkeltem magam és elballagtam egy profi fotóshoz. Megjegyzem, nagyon nem vagyok fotogén, nem szeretem, ha fényképeznek, zavarba jövök tőle és feszélyezetten bámulok a világba. Na, de egy profi azért profi, hogy ezeket a frusztrációkat leküzdesse a delikvenssel, és végül is 30valahány képből találtunk nyolcat, ami nekem is tetszett.

És bebizonyosodott, hogy a pasik valóban a látványra buknak. Írhattam én akármit, mióta a profi képek vannak fent, nem győzök válaszolgatni a levelekre. Az „igazi” ugyan még nem jelentkezett, de bajban is lennék, ha hirtelen bekopogtatna a virtuális ajtómon: nem fogok merni találkozni vele, mert még azt hinné, hogy a nagymamámat küldtem el felmérni a terepet! :-)

A kép forrása

Profilokat nézegetni egyrészt jó móka, másrészt tanulságos időtöltés. A legtöbb profilon látszik, hogy a létrehozója beletett apait-anyait, hogy felhívja magára a figyelmet, próbál humoros, romantikus avagy éppen tárgyszerű lenni, attól függően, hogy az illető milyennek szeretné látni magát – ők a tárgyilagosak vagy humorosak, illetve milyennek szeretné, ha látná őt a másik nem – ők azok, akik romantikus versekkel, idézetekkel próbálnak hódítani, bár ebbe a kategóriába a humor is belefér. Ám akad néhány profil-típus, amelyeket nem és nem értek, bár nem kizárt, hogy én vagyok „fordítva bekötve”:

"Kedvenc" profil-szövegeim:
- „Ismerkedjünk! X vagyok, 5n éves, lakhelyem Budapest. Még nem írtam egyéni bemutatkozást, ezért ezt az automatikus szöveget olvashatod az adatlapomon. Kérlek, írj vagy jelölj kedvencnek, ha jobban meg akarsz ismerni!” Oké, ez rendben van abban az esetben, ha az illető most regisztrált. Ámde zömmel olyan profilokon találkozom ezzel a szövegel, akik már több mint fél éve sertepertélnek a társkeresőkön. És azóta nem volt se idejük, se késztetésük, hogy valamit kitaláljanak. Namármost, ha az illető nem Brad Pitt vagy George Clooney esetleg Christopher Lambert hasonmása, akkor ugyan miért akarnék írni neki? Miért akarnék olyasvalakivel ismerkedni, aki arra se veszi a fáradságot, hogy saját magáról írjon valamit, hogy vonzóvá, kvázi „eladhatóvá” tegye magát?

- „A személyes találkozásban hiszek” – Na, ettől tényleg kiráz a hideg. Igen, én is a személyes találkozásban hiszek, ám előtte szeretek kicsit levelezni, hogy megismerjem az illetőt és legyen kedvem vele találkozni. Eme bemutatkozás olvastán az a nyomasztó gondolatom támad, hogy az illető vagy lusta levelezni, vagy nem tudja magát kifejezni, esetleg annyira vonzónak gondolja magát, hogy a hölgy rögtön az első randin a karjaiba omlik. Arról nem beszélve, hogy a levelezés során egy-kettőre kiderül, van-e közös témánk, egy húron pendülünk-e. A csetelés már inkább megy "élesben", ám szerintem az elemi udvariassági szabályok - hogy megkérdezem, az illetőnek van-e most ideje csetelni, hogy nem nézek közben filmet/meccset, nem csetelek egyszerre több emberrel, nem tűnök el szó nélkül két mondat között, hanem elköszönök - itt ugyanúgy betartandók, mint egy "igazi" beszélgetés során. 
Én egyszer réges-régen voltam ilyen levelezés nélküli „gyorsrandin”, mert igen-igen bejött nekem a pasas, aztán ott feszengtem titokban az órát nézve, hogy mikor lehet már sértődés nélkül távozni, annyira nem volt közös témánk.

A kép forrása (tudom, a fordítás nem pontos)

6.  A férfiak NEM olvassák el a bemutatkozásomat. Kezdetben hosszasan írtam magamról, próbáltam kitalálni, mi érdekelhet egy férfit így ismeretlenül, követtem a társkereső-guruk jó tanácsait, ám összességében teljesen fölöslegesen. Hogy honnan tudom? Egyrészt egyszerű és keresetlen szavakkal írtam le, hogy kiket NEM keresek, erre csupa szakállas-bajuszos vadász-halász-madarász mackó talál meg. Másrészt még a hosszú bemutatkozásom végén feltettem egy találós kérdést, amire a profilt megnézve nagyon egyszerű volt válaszolni – gondoltam, ezzel is megkönnyítem az első levél megírását, tudom, hogy sok férfinak gondot okoz, hogy mivel is indítson -, hát azt hiszitek kaptam egyetlen egy választ is? Nem, mindenki jött a sablonos „tetszel, szeretnélek megismerni” és hasonló szöveggel.
És egy apró érdekesség: némely férfi annyira sörétes puskával lődözik, és annyira nem a nő, az ember érdekli, hogy miután az egyik társkeresőn tisztáztuk, hogy nem egymást keressük, megtalál a másikon, a harmadikon, ugyanazzal a sablon-dumával. De olyan is volt, hogy ugyanazon a társkeresőn írt rám valaki háromszor. És nem, nem a nigériai kamuprofilokról beszélek, hanem hús-vér férfiakról.

7. Ezzel el is érkeztünk a társkeresés egyik kritikus pontjához, jelesül, hogy mi van, ha nem jön be az illető.
Persze, lehet sunnyogni, úgy csinálni, mintha nem olvastam volna a levelet, figyelmen kívül hagyni, ám én ezt nem tartom korrektnek, tehát mindenkinek udvariasan válaszolok, hogy nem egymást keressük. És hoppá, 10 férfiból 8-9 elfogadja a választ, ám van 1-2, akinek ettől sérül az egója, mert hogy merészeli őt bárki visszautasítani, tehát vagy letilt – ez a jobbik eset, mert miért akarnék tőle bármit, ha semmit nem akarok tőle, legföljebb nem jelenik meg a keresőmben, na bumm! -, vagy elkezd ócsárolni, hogy mit képzelek magamról. Nos, semmit. Nem tartom magam különösebben semmilyennek, tehát a visszautasítás nem az én nagy arcom miatt van, hanem azért, mert 56 évesen az ember már nagyjából tisztában van a preferenciáival, a lehetséges kompromisszumokkal, igen, tudom, dőreség egy kép alapján ítélkezni, ám mit csináljak, ha vannak olyan típusok, akik nem vonzanak, akikről nem tudom elképzelni, hogy megcsókolnak – ilyen pl a bajusz-szakáll. És tegyétek a kezeteket a szívetekre, kedves Férfiak: hát nem pont ti is így vagytok vele? Lehet az a nő akármilyen okos, szellemes, ilyen-olyan, ha nem tetszik a profilképe, akkor nem foglalkoztok vele tovább. Nincs ezzel semmi gond, a való világban is így működik a dolog, csak ott persze több lehetőség van árnyalni az első benyomást.

 A kép forrása

Több mint két éve ment el a Párom.

Baráti nyomásra - nem túl nagy meggyőződéssel - regisztráltam internetes társkeresőbe, mindjárt négy helyre is, ha már lúd, legyen kövér.

Nos, társkeresésem negyedik hónapjába lépve összegezném az eddigi tapasztalataimat:

1. Négy társkeresőbe jelentkeztem be, nagyjából mind a négyen ugyanazokat az arcokat látom, gyakran más névvel. Gondolom, ők is bosszankodnak, hogy ugyanazokat az arcokat látják. :-)

2. Hiába állítják a szakemberek az ellenkezőjét, az ősz haj nem menő. Kvázi láthatatlanná tesz. Ezt egyébként a két éve folyó kísérletem során az élet számos más területén is tapasztaltam: nem vesz észre az ellenőr a buszon, a metróbejáratnál, a kalauz a vonaton, az eladó a boltban - na kivéve, ha olyan helyen járok, amely kifejezetten öregekre specializálódott -, ellenben a **** cég nyomtató-helyiségében ketten is ugranak, hogy segítsenek behelyezni a "néninek" a pendrájvot a megfelelő gép megfelelő nyílásába, :-) továbbá az is gyakran előfordul, hogy udvariasabb fiatalok át akarják adni a helyüket. Ez jól esik, respect nekik. 
Na, ennyit az ősz hajról. Majd befestem, ha lesz kiért. És akkor egyből fiatalabb leszek pár évvel. :-) Egyelőre folytatom a kísérletet.

3. Elég sok profilt megnéztem, és meglepve tapasztaltam, hogy a lassan másfél évtizeddel ezelőtti társkeresésemhez képest - Párommal is onnan halásztuk ki egymást 2003-ban - a korosztályomhoz "passzoló" férfiaknak vagy megjött az esze, vagy túl vannak a kapuzárási pánikon, és most már nem mindenki a hamvas huszon-harmincasokat keresi, hanem elég sokan a korban inkább hozzájuk illő ötveneseket. 

4. Még mindig meglehetős számú - általam csak gerontofil-nek nevezett - fiatal van, akik - továbbra se tudom, milyen megfontolásból - nézegetnek, írogatnak. Ez amúgy jól esne, ha nem élnék a gyanúperrel, hogy ők azt hiszik, ilyen korban már akkora a szexuális nyomor, hogy igazából mindegy, mikor, hol, kivel.

5. Sok profilon láttam férfisírást, hogy "ilyenek ezek a nők, nem válaszolnak a levelekre". Nos, elárulom, hogy a férfiak SE válaszolnak. Legalábbis a többségük - cirka 10-ből 8 - nem veszi a fáradságot, hogy visszaírjon valamit, ha nem jövök be nekik. Szóval azt hiszem, ezen a téren a férfiaknak és a nőknek nincs mit egymás szemére hányniuk. 
Kicsit emlékeztet ez az egész az álláskeresésre: ott is beküldesz száz pályázatot, kapsz 3 elutasító levelet, a többi válaszra se méltat, mire ESETLEG a százegyedik behív interjúra.

A kép forrása